2012. szeptember 29., szombat

Az örök klasszikus: tejbegríz tönkölydarával és rizstejjel

A gyerekek étkezésében vannak kikerülhetetlen szakaszok. Ezen szinte minden embergyerek átesik előbb-utóbb. Ilyan a paradicsomos tészta-korszak,  a kakaó-időszak, vagy az önkéntes éhezés hetei.
Nálunk ez utóbbiból bőven kijutott, de ilyenkor is megnyugtató gyógyírként hatott a felkorbácsolt anyai lélekre, hogy akad 1-1 étel (az anyatej mellett), ami felfüggesztheti a sztrájkot.
Ez az étel jelen esetben a tönkölydarás tejbegríz. Igencsak laktató fogás, ráadásul jelentős fehérjebevitelt is biztosít a gyerkőcnek.

Hozzávalók (1,5-2 éves gyermeknyi adag):

1,5-2 dl rizstej (én szívesebben használom a kalciumosat)
1 púpozott ek teljes kiőrlésű tönkölydara
1/2 banán (vagy bármilyen gyümölcs)

 Felteszem melegedni a rizstejet. Amikor finoman elkezd gyöngyözni, lassan belekeverem a darát. Folyamatosan kevergetem 1-1,5 percig, míg be nem sűrűsödik. Semmilyen édesítés nem kell neki,  mert a rizstej önmagában is természetesen édes.

 Tányérra szedem, hagyom hűlni egy kicsit. Végül ráteszem a  gyümölcsdarabokat.



És adok mellé 2 db kanalat, mert így gyorsabban fogy :)


Nyárvégi lecsó tofuval és kölessel

A kertben árválkodott még néhány zöldség, amelyek aztán együtt végezték a lábosban, és egy jó kis nyárbúcsúztató lecsó készült belőlük. Rizs helyett viszont köles, míg a kolbász (virsli) helyett füstölt tofu társult melléjük. Kb. 3 adagnyi futotta belőle.

Hozzávalók:
 1 db kisebb cukkini
 3 db paradicsom
 3 db paprika
                                                        
 1 kis fej hagyma
 1 db füstölt tofu (kb. 200 gr)
 1 ek sós darált paprika (nálunk házi volt)
 2 dl sűrű paradicsom (szintén  házi volt)
 1 gerezd fokhagyma
 1 tk
 1 ek xilit


A zöldségeket megmostam. A cukkinit meghámoztam, és  kisebb darabokra vágtam. A paprikát felkarikáztam, közben a paradicsomoknak feltettem egy kevés vizet forralni. Míg a víz készülődött, a paradicsomokat kicsit bevagdaltam, hogy könnyebb legyen lehúzni a héjukat. Néhány másodpercre megmártóztak a forró vízben, majd az öblítést követően levetkőztettem őket. Végül felkockáztam valamennyit.

A hagymát apróra vágtam, üvegesre pirítottam egy kevés olajon, ezután mellékerültek a zöldségek is. Egy keverés után beletettem a sós darált paprikát, a sűrű paradicsomszószt, 1 reszelt fokhagymagerezdet, kóstolást követően-nehogy túl sós legyen- még némi sót is. A kölest előzőleg megmostam, átválogattam, majd belekevertem a lecsóba. Kb. 15-20 perc alatt a köles is puha lett, ekkor édesítettem a lecsót xilittel (ez persze elmaradhat, de nálunk így nyerő). Elzártam a tűzhelyt, és hozzákevertem óvatosan a tofukockákat. Kilófaló kenyeret sütöttünk mellé (ennek a receptje is hamarosan felkerül).


Hamar elfogyott :)

2012. szeptember 28., péntek

Tárkonyos csirkeleves kölessel

Ma egy laktató leves-egytálétel került az asztalra. Nem is nevezném levesnek, mert a köles kellően besűrítette :) Bár nálunk a köles továbbra is rizs becenéven fut. Biztos, ami biztos...

Hozzávalók:

2 db csirkeszárny (bármilyen csirkeaprólék megteszi)
vegyes zöldségek ízlés szerint
1 tk Himaláya só
1 kávéscsészényi hántolt köles
2 ek olaj
1 ek kukoricapehely (de kiváló natúr corn flakesszel is)
1 ek tejföl (vagy rizskrém)
szárított vagy friss tárkonylevél
pár csepp citromlé


2 db csirkeszárnyat megmosok.


Zöldségek előkészítve: sárgarépa,
fehérrépa, hagyma, tárkony. Megy
még bele borsó is a mélyhűtőből.
A krumpli is csatlakozhat hozzájuk,
ha nem számolgatjuk a szénhid-
rátot :)

Először a csikeszárnyakat pirítom meg kevés
olajon,aztán -a tárkony kivételével-, beleteszem
a zöldségeket. Ezeket is pirítom egy kicsit.


Egy ek-nyi kukoricapehellyel dúsítom,
majd felöntöm vízzel.



Egy kávéscsészényi köles megy bele.


Sózom. Kb. 1 tk-nyi sóval. A csirke puhulásáig
főzöm, végül belekeverek 1 ek-nyi tejfölt, és
megszórom bőségesen tárkonnyal.


Végül kevés citromlével savanyítom.

2012. szeptember 27., csütörtök

Szendvicskrém variációk: Citromos-fokhagymás szotyolakrém

Íme egy pillanatok alatt elkészíthető, merész,de határozottan kellemes ízvilágú szendvicskrém. Valóságos kalcium-, kálium-  és fehérjebomba.


Hozzávalók:

100 gr hántolt natúr napraforgó

2 tk reszelt, ecetes torma
1 gerezd fokhagyma
1-2 ek hidegen sajtolt olaj (nálam épp: Omega 3-6 olaj)
pár csepp citromlé
néhány csipet tengeri só
szezámmag


Ledarálom a napraforgóbelet kávédarálón.

Hozzáadom a tormát, a reszelt fokhagymát és a sót.
Néhány csepp citromlével megbolondítom.
Itt még eléggé darabos az állaga.

Lassan hozzákeverem az olajat, hogy krémesebb,
kenhető legyen.
A kész krémet ízesítem még pár csepp citromlével
és egy kevés sóval.

Teljes kiőrlésű lisztből készült bio tönkölykenyérre kentük,
zöldségekkel megpakoltuk, és került rá némi szezámmag is.

1 perces kölesreggeli iskola előtt


Gyors, finom és garantáltan kitart a tízórai elérkeztéig. A készre összeállított bolti verzióval szemben nem tartalmaz felesleges cukrot, és nincs felturbózva semmilyen "nélkülözhetetlen" adalékkal.





Hozzávalók:

5-6 ek natúr puffasztott köles
1,5-2 dl rizstej
1 ek aszalt vörös áfonya


A rizstej édes íze jól kiegészíti a köles semleges
ízvilágát, az áfonya pedig egy kis fanyarságot
kölcsönöz az összeállításnak.

2012. szeptember 25., kedd

Villám-vacsora: Gyors zellerfőzelék

3-4 kisebb zellerfejet megmosok,meghámozok, és kockára vágok.

Felolvasztok egy kevés vajat, hozzáteszek olívaolajat és ebben párolom a zöldségdarabokat.

Mikor megpuhultak, pár kanálnyi zabpehelylisztet teszek alá, majd felöntöm 1 doboz Oatlyval (zabtejszín)
és egy kevés vízzel.

Sózom, és hozzátépkedek egy kevés zelletzöldet.

Tálalás előtt pár csepp citromlével savanyítom, és sütőben -héjában sült- krumplit adok mellé.


Villám-vacsora: Citromos-tonhalas tönkölytészta

Hozzávalók:

1 csomag Naturgold teljes kiőrlésű bio  tönkölytészta (mi most épp szarvacskát ettünk)
2 tonhal konzerv
1 konzerv csemegekukorica
2-3 gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve
1 nagy csokor petrezselyemzöld
Himaláya só



Felteszem a vizet a tésztához, és a már kellően lobogó vízben legalább 7-8 percig főzöm a tönkölytésztát, majd leszűröm.
Közben a tonhal olaján megfuttatom az apróra vágott fokhagymát, majd ráteszem a tonhalat. Egy kicsit összemelegítettem, ízesítettem Himaláya sóval. Rádobtam a csemegekukoricát, egyet keverek rajta.

Elzárom a gázt, és a tonhalas masszára csavarom 1/2 citrom levét,végül  rászórok egy halom apróra tépkedett petrezselyemzöldet.

Mivel nagyon laktató, és - a hagyományos tésztákkal ellentétben- nem emeli meg gyorsan a vércukorszintet, így diétás étrendbe is beilleszthető az orvos vagy dietetikus által javasolt adagban.

Nyers lenmag kenyér Lénárt Gitta útmutatása alapján



Készítsd be az alapanyagokat:

400 gr darált lenmag (a kávédaráló pikk-pakk elintézi)
1 ek hidegen sajtolt olaj (nálam épp napraforgó)
1 db nagyobb vagy pár kisebb alma lereszelve vagy darálva
 pár csipet útifűmaghéj (szerintem bármilyen        korpával helyettesítheted)
100 gr blansírozott földimogyoró (Gittánál paradió, de érdemes más olajos maggal kísérletezni)




Az útifűmaghéj kivételével mindent összekeverek, és kitartó munkával elkezdem összegyúrni a matériát :) Ha nagyon darabos, lehet még almát reszelni hozzá, és pár kanál hideg vizet hozzáönteni.Össze fog állni!
Mondtam, hogy nem reménytelen :) Már alakul, kezdem formázni :)
                                                                                   
Miközben veknivé pofozom, beszórom finoman az oldalát útifű maghéjjal.
Szeleteltem, és ment aszalódni. 40-45 fokon légkeveréses sütöben másfél órát. Persze egy aszalógép némileg leegyszerűsíti a dolgot. Nagyon finom lett :) Glutén -és tejmentes.És -szerintem- másféle magvakkal is jól variálható.
Az eredeti recept megtalálható Lénárt Gitta nyers étel blogján, köszönöm szépen!