2013. szeptember 15., vasárnap

Cukormentes szilvalekvár

Valahogy mindig azt gondoltam, hogy lekvárt csak cukorral (vagy épp valamilyen cukorhelyettesítővel) lehet elrakni. Aztán úgy eltelt a nyár, és szaladtunk bele az őszbe, hogy a gyönyörű szilvaszemek -amiket nem nagyon zavartunk holmi permetlével-, a hálátlan gondozás ellenére is jól kikövéredtek, és megpuhultak.

Így szedtem belőlük kb.8 kg-nyit, hogy cukormentes lekvárként végezzék a kamrapolcon.

A kellően érett, de még feszes húsú, teljesen hibátlan szilvákat váltott vízben többször megmostam, majd kimagoztam, és a lekvárfőzés meggyorsítása érdekében kisebb darabokra vágtam. Végül akkora zománcos edénybe tettem, amiben kényelmesen elfért, és keverni is lehetett. Lassú tűzön elkezdtem főzni. Ez kb 4,5-5 órát vett igénybe villanytűzhelyen. Párszor megkavartam, de nem sokat piszkáltam. Szerencsére nem kapott oda az alja.

Főzésre készen
Az edény oldalán jól nyomon követhető, hogy a víztartalmának kb. a felét elvesztette. Ekkor még forrón üvegekbe mertem, fél percre mindegyik üveget fejtetőre állítottam, majd 2 napig dunyhába bújtattam őket.

2013. szeptember 14., szombat

Isteni kifli! Gyorsan megvan!

Beköszöntött az ősz, és azt vettem észre, hogy megint sokat sürgök-forgok a kenyérsütő üstje fölött. Ahogy a lányom pedig újra visszaült az iskolapadba, megint kezdődhetett a fejtörés, hogy mit csomagoljak neki. Ő nem igazán rajong az itthon sütött kenyérért, erre a kiflire viszont azt mondta, hogy minél többször süssek belőle. Az eredeti recept Limara kenyeres blogjában olvasható, én minden alkalommal változtatok rajta, attól függően, milyen liszt van itthon.


Hozzávalók (kb. 8 db nagy kifli elkészítéséhez):

400 g Tótkomlósi kenyérliszt Bl 80
100 g fehér rozsliszt (készülhet természetesen az egész fehér kenyérlisztből)
1,5 tk himaláya só
1 tk fruktóz
20 g friss élesztő
1 dl víz és 1 dl tej keveréke
2 ek tejföl
40 g olvasztott vaj.

Én -időhiány és lustaság miatt- a kenyérsütő dagasztó programjára hagyom a dagasztást, de természetesen kézzel is bátran összegyúrható a tészta. A lényeg: egységes, se nem túl kemény, se nem túl lágy, rugalmas masszát kapjunk.

Tehát az üstbe öntöm a liszteket. Az egyik sarokba teszem a sót. Középre fúrok egy lyukat, ide kerül az élesztő és a fruktóz. A vizet és a tejet összekeverem, és meglangyosítom. Beleöntöm az üstbe, majd belekanalazom a tejfölt és hozzáadom a megolvasztott vajat is. És indulhat a dagasztás. 15 percig hagyom dolgozni a gépet, ekkor lekapcsolom, és hagyom, hogy a tészta a kétszeresére keljen. Ez kb. 15 perc.

Ekkor lisztezett asztalra borítom,és 8 egyenlő darabra vágom. A kis gombócokat négyzet alakúra nyújtom, és az egyik sarokból az átellenben lévő sarok felé kezdem feltekerni a tésztát. Mikor középre érek, a másik sarkot elkezdem finoman húzni a kezemmel, és így folytatom tovább. Így formálódik gyorsan a kifli. :)
 A kész kifliket sütőpapírral borított tepsire rakom, és hagyom újra kelni. Langyos helyen ehhez is elegendő 15 perc. Ezt viszont ne spórold meg, mert kudarcba fulladhat a kiflisütés :(

A meleg szilvalekvár fölött pihennek
Miközben másodjára is kelnek a kiflik, begőzösítem a sütőt. Vagyis: felmelegítem 200 fokra, és alulra beteszek egy kis lábosnyi vizet. Meglátod, ez a környezet jót tesz a kifliknek.

Sütés előtt finoman lekenem vízzel a kifliket, majd a sütőbe kerülnek, és 15 perc alatt készre sülnek. A baj csak az, hogy a család egy este alatt befalja...

2013. augusztus 19., hétfő

Isteni almalé minimál cukorral

Annyi az alma, mint égen a csillag. A házunk előző tulaja, almafákkal akarta megoldani a gyümölcsfa telepítést, így 5 nagy fa ontja magáról a termést, amit  persze nem győzünk enni. Készült már több tízliternyi almalé, almaszörp, almalekvár és persze a klasszik  aszalt alma.

Ez az almalé roppant egyszerű, nem sokat kell vele bíbelődni. Egy dologra kell figyelni, nehogy menet közben az almaléből almabor váljék :)

5 kg almát alaposan megmostam, kimagoztam, majd héjastul felszeleteltem (minél vékonyabb, annál jobb). 5 liter vízbe elkevertem 500 gr gyümölcscukrot (aki édesen szereti, az persze turbózhatja tovább) és 2 dkg citromsavat. Ebben a vízben áztattam 2-3 napig a felszeletelt almát, sötét, hűvös helyen. Naponta többször elkevertem. Ha megoldható, célszerű hűtőben tartani, mert nagy melegben 2 nap alatt is fel tud forrni.

2 nap múlva leszűrtem a levet. Rögtön fogyasztható. Ha télre is szeretnél elrakni, forralj rajta egyet, tedd csírátlanított üvegekbe, és dunsztold!


2013. július 16., kedd

Gabonával töltött tök

Igen, végre ennek is elérkezett az ideje: hatalmas tök kandikált ki a még hatalmasabb levélbokor alul. És nyilvánvalóvá vált a fájdalmas igazság: amit hetekig dinnyeként pátyolgattunk, az valójában tök volt. No, nem mondom azt, hogy kígyót melengettem a kebelemen, de kétségtelen, hogy a család csalódottan vette tudomásul az elcserélt magvak esetét. Így jár ugyebár a kezdő vidéki háziasszony...

Mindenesetre, ha már így alakult, gyorsan az ebédlőasztalon végezte. Igaz, én szívesebben készítettem volna igazi tejsavóval készült kapros tökfőzeléket, de ezt rajtam kívül senki nem engedte volna a tányérjára kanalazni. Így töltött tök lett belőle.

Hozzávalók (kb. 2-3 személyes adag)

1 közepes, zsenge tök
2 marék árpapehely
2 marék zabpehely
Himaláya só
1/2 bögrényi szójagranulátum
natúr vegamix
2 tk őrölt pirospaprika
1 mk kömény
1 gerezd fokhagyma
1 tojás

A tököt villámgyorsan megpucoltam, kettévágtam,  kibeleztem, és rövid időre lesóztam. Közben elkészítettem a tölteléket: a szóját kétszeres mennyiségű forró vízzel leöntöttem, és sóval, natúr vegetával fűszereztem. Amíg megduzzadtak a szemek, addig feltettem főni a pelyheket annyi vízben, ami ellepte. Ezt is enyhén sóztam, és puhulásig főztem-kavartam.
Mikor kihűlt a pehelykeverék, kinyomkodtam a felesleges vizet a szójáról, és összekevertem vele. Hozzáütöttem egy tojást, belenyomtam egy fokhagymát és alaposan megfűszereztem.

A tököt megtöltöttem a keverékkel, pár kanálnyi natúr joghurtot is kapott a tetejére, végül kevés reszelt sajt került rá. Az előzőleg felmelegített (180 fok) sütőbe tettem, kevés forró vizet öntöttem alá, és lefedtem alufóliával. Nagyon hamar megpuhult (kb.15 perc elég is volt), néhány percig fólia nélkül is pirítottam.

2013. július 9., kedd

Nyári frissítők búzafűléből

Frissítő búzafű shake

Hozzávalók:

- 0,5 dl búzafűlé
- 1,5 dl ananászlé
- 3 friss mentalevél
- jégkocka
Elkészítés:
Keverjük össze az alapanyagokat és máris fogyasztható.



Búzafűlé almával

Hozzávalók:

- 2-3 feldarabolt alma
- 1 – 1,5 dl búzafűlé
   - ízlés szerint ¼ csésze víz

Turmixoljuk össze a hozzávalókat! Az egyik legnépszerűbb koktél a búzafüvet fogyasztók között.




A zöld csoda

Hozzávalók 2 főre:

- 2 narancs
- 1 banán
- 1 zöldcitrom (lime)
- 12 db összezúzott jégkocka

Turmixoljuk össze a hozzávalókat! A harmonikus íz kedvelőinek!


2013. június 17., hétfő

Gyors tejfölös lepény vacsorára

Egy óra alatt elkészíthető, és akár pizzaalapként is bevethető vacsora, amire bátran fel lehet halmozni az épp aktuális zöldséget a kertből :)

Hozzávalók a tésztához:
250 gr teljes kiőrlésű tönkölyliszt
250 gr durum finomliszt
25 gr friss élesztő
1 ek Himaláya só
1 tk fruktóz
Kb.2,5 dl langyos víz (illetve amennyit felvesz)

Feltéthez:
zöldségek (pl. cukkini, borsó, sárgarépa)
felkarikázott kolbász
1 nagy pohár tejföl
fokhagyma
fűszerek a kertből: bazsalikom, oreganó, rozmaring
reszelt sajt

A tészta száraz hozzávalóit beletettem a kenyérüstbe (középre az élesztőt és a fruktózt), és kissé fűszereztem. Hozzáöntöttem a vizet, majd 15 percig hagytam dagasztani a dagasztó programon.Fél óráig kelesztettem.
Miután kivettem a gépből, két részre osztottam, és tepsi nagyságúra nyújtottam mindkettőt. A tepsikbe sütőpapírt tettem, és beleraktam a tésztaalapokat.
Megkentem mindkettőt tejfölös-fokhagymás mártással, megszórtam zöldségekkel, kolbásszal, végül fűszereztem a tetejüket.

150-160 fokon sütöttem kb. 15-20 percig. Az utolsó percekben megszórtam reszelt sajttal.



2013. június 1., szombat

Bodzaszörp természetes édesítőszerekkel, tartósítószer nélkül

Az udvaron álldogáló bodzafáról hajlamos vagyok megfeledkezni, és most is épp hogy elcsíptem néhány tányérnyi virágot a régóta ígért bodzaszörphöz. Mivel én nem szívesen iszom a hagyományos cukros szörpöket, így most kivételesen egy kevésbé édes, de valamivel egészségesebb verziót készítettem el.

Ehhez szedtem egy halomnyi bodzavirágot (kb. 30 db-ot-persze minél több, annál jobb), egy kicsit lemostam őket, kiráztam a felesleges pókokat és bogárkákat. Felforraltam kb. 5 l vizet, melyben feloldottam 500 gr fruktózt és 500 gr nyírfacukrot. Mikor kihűlt a víz, belekevertem 2 ek citromsavat.
Egy 5 literes befőttes üvegbe rétegezve leraktam a bodzavirágokat citromkarikákkal. Ehhez 3 db nagy citromot karikáztam fel.

Végül fa lapocskákkal leszorítottam az egészet, és lefedtem az üveget. 3 napig áztattam a matériát.

Ekkor kiforráztam néhány üveget és kupakot, és szintén forró vízzel átmostam egy tölcsért és egy szűrőt is.  A levet egy merőkanál segítségével belekanalaztam a szűrőn át az üvegekbe, hogy tiszta legyen a szörp.
Végül kibéleltem újságpapírral egy nagy lábost, beleállítottam az üvegeket, a nyakukig feltöltöttem vízzel, és óvatosan felforraltam őket. Ezután rohantak a dunsztba (ez nálam egy retro hűtőtáska törölközőkkel kibélelve), és már a polcon várják végzetes elfogyasztásukat.

2013. május 7., kedd

Falafel golyók

250 gr csicseriborsó
1 csokor apróra vágott petrezselyem
1 mk foszfátmentes sütőpor
Himaláya só
1 mk őrölt római kömény (elhagyható)
Szezámsó-ízlés szerint (1-2 ek)
1 tojás
1 nagy gerezd fokhagyma
1 kis fej hagyma

A csicseriborsót egy éjszakára háromszoros mennyiségű vízben beáztatom. Másnap átmosom, és bőséges vízben (egy csipet szódabikarbónával) felteszem főzni. Kb. fél óra alatt kész. Ekkor turmixgépbe teszem, öntök mellé a főzővízből, majd mellédobom a fűszereket, a sót, a sütőport és beleütöm a tojást. Alaposan összeturmixolom. Ezt követően kanállal hozzáadom a lisztet (ill. zsemlemorzsát), amíg formázható masszát nem kapok. Nagyon forró olajban kisütöm, salátát adok mellé.



2013. április 21., vasárnap

Hamis ráksaláta avagy leánykori nevén, sárgarépás szendvicskrém

A baksi Egészségnapra készítettem ezt a friss, gyors kenyérrevalót. Még a legfinnyásabbaknál is sikert aratott.

Hozzávalók

3-4 db közepes sárgarépa
1 maréknyi füstölt reszelt sajt
2 ek tejföl
1 gerezd fokhagyma
1 csipet cayenne bors
Himaláya só

Kis lyukú reszelőn lereszeltem a sárgarépát, megsóztam, és pár percig pihentettem. Kinyomkodtam belőle a felesleges levet. Hozzáreszeltem a sajtot is.
Elkészítettem az öntetet: a tejfölbe belereszeltem a fokhagymát, ízesítettem borssal és sóval, majd ráöntöttem a sárgarépás-sajtos keverékre. Egy éjszakát pihent a hűtőben.

2013. április 6., szombat

Citromhabos tönkölyszelet

Vasárnapi ebédhez kézült, és nagy sikert aratott. Mivel cukormentes, és a tésztája nagyon vékony, így egyapró kockát a diétázók is megkóstolhatnak

A tészta hozzávalói:
2 pohár fehér tönkölyliszt (kb. 5 dl)
10 ek bio margarin
3-4 ek xilit

A töltelék hozzávalói:
4 tojás
5-6 ek xilit porcukor
6 ek citromlé
8 ek olvasztott bio margarin
1-2 tk reszelt citromhéj
fagyasztott málna

A süti habjához:
230 gr mascarpone
230 gr tejszín
1 tasak Amylon bio vaníliás cukor
kevés citromlé
2 ek xilit porcukor

Miközben a langyosra olvasztott margarint és a xilitet habosra keverem, előmelegítem a sütőt 180 fokra. A margarinos-nyírfacukros keverékhez hozzáadom a lisztet, és egynemű tésztává gyúrom. Egy nagyobb tepsit kibélelek zsírpapírral, és vékonyan kínyújtom benne a tésztát. Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütöm.

Mikor elkészült a tészta, kiveszem a sütőből, és elkészítem a krémet. A málna kivételével mindent összekeverek, majd egyenletese elterítem a meleg tésztaalapon. Visszatolom a 180 fokos sütőbe, és további 20 percig sütöm.

Mikor kész, kiveszem újból, és végül elkészítem a habot. Megpakolom málnával a sütit, és erre kanalazom a kemény habot. A süti tetejét pár szem málnával díszítem.

Tavaszi salátafőzelék mazochistáknak

Vannak elméletek, mely szerint salátafőzeléket csak a mazochisták esznek. Nos, én vállaltan közéjük tartozom. Mint ahogy a spenót- és sóskafőzeléknek is nagy barátja vagyok. Tavasz környékén akár hetente is képes vagyok egy lábosnyit bekanalazni. És persze, ami még szuper benne, hogy tényleg pillanatok alatt el lehet készíteni. Tegnap sült tofuszeletek, ma fasírt került mellé.

                                                                 Hozzávalók
1 fej saláta
1 kis pohár joghut/kefír
2 ek tk. tönkölyliszt (vagy zabpehelyliszt)
himaláya só
1-2 tk xilit(nyírfacukor)
2-3 gerezd fokhagyma
citrom vagy almaecet

Alaposan megmosom a salátaleveleket, és annyi vízben, amennyi épp, hogy ellepi őket, felteszem forralni. Sózom, teszek mellé fokhagymát. Amintt elkezd forrni, azonnal elzárom, és összeturmixolom.

A kefirben(joghurtban) csómómentesre keverem a lisztet, teszek hozzá a saláta levéből is, és folyamatos keverés mellett (nehogy csomós legyen), sűrítem. Végül ízesítem citromlével, és ha túl vad lenne az íze, szelidítem némi nyírfacukorral.


2013. március 23., szombat

Tavaszindító saláta nyűgös csajoknak

Tudtad, hogy a Ligetszépe olaj milyen kiváló gyógyír női problémákra?

Bizonyítottan enyhíti a premenstruális szindróma tüneteit (éhségroham, puffadás, görcsök), az endometrózis okozta gyulladások tüneteit mérsékli, és hormonháztartás egynesúlyát is óvja. Emellett jó hatással van a testsúlykontrollra és a migrénes fejfájásra is. És hát, a nevéhez híven, a bőr és a haj megszépítője, a sejtek rugalmasságának letéteményese.

Szóval, naná, hogy ma ez került a salátánkra. Elég erőteljes íze van, így célszerű másfajta hidegen sajtolt olajjal keverni!

Hozzávalók
1 kis fej lilakáposzta
1 nagy alma
1 nagy csokor petrezselyem
1 csomag retek
2 közepes répa
1 ek ligetszépe olaj
2 ek hidegen sajtolt napraforgóolaj
1,5 citrom leve
xilit ízlés szerint
reszelt gyömbér ízlés szerint
napraforgó, lenmag, tökmag, szezámmag
1 tk Himaláya só

A zöldségeket megmosom, majd a lilakáposztát vékony csíkokra vágom. A répát-pucolást követően- lereszelem nagy lyukú reszelőn. Az almát apró kockákra vágom,a retket karikákra szelem.
A zöldségeket lazán összeforgatom egy nagy tálban, majd elkészítem az öntetet az olajokból, citromléből, xilitből és gyömbérből. Ráöntöm a salátára és lazán összekeverem. A tetejét megszórom petrezselyemmel.

Végül serpenyőben megpirítom a magvakat egy kis sóval, és tálalás előtt ezt is a tetejére szórom.

A recept alapötletét a Wellness magazin márciusi számában találtam!

2013. március 22., péntek

Puha belezetű, kenyérsütőben sült fehér kenyér

Ez most Szabó malom-féle kenyérliszttel (BL80) készült, és csodálatos textúrájú kenyeret eredményezett. Volt itthon némi burgonyalisztem, gondoltam, próbára teszem.


Hozzávalók:

400 gr Szabó malom-féle Bl 80-as liszt
100 gr burgonyliszt
1,5 tk Himaláya só
1 tk cukor
10 gr friss élesztő
10 dkg öregtészta (alapreceptjét Limaránál találod)
kb. 250 ml langyos víz
2 ek hidegen sajtolt olaj

A hozzávalókat gépbe teszem (vigyázva, hogy a só az egyik sarokba kerüljön), az élesztő, a cukor valamint a víz+olaj pedig középre. Beállítom a klasszikus alapprogramot, és sötét héjszínt.

Vigyázat! Nagyon finom lesz!

2013. február 23., szombat

Tej-, tojás- és gluténmentes gyümölcskenyér

Finom és egészséges sütemény kizárólag aszalt gyümölcsökből és olajos magvakból. Az alaprecept a BioTrend magazin decemberi-januári számából való. A kenyér alapját az aszalt füge adja, de nálunk ez nem túl nyerő, így kipótoltam más aszalt gyümölccsel..

Minden aszalt gyümölcsből 100 gr-ot mértem ki: szilva, sárga barack, arany mazsola, mazsola, szárított almaszirom.

Magvakból 60-60 gr-ot számoltam: szezámmag, napraforgómag (natúr), tökmag. Mehet még bele dió vagy mogyoró is.

Ezen felül 60 gr mandulalisztet(lehet darált mandula is) és 60 gr kókuszreszeléket tettem még bele.

Fűszernek: fahéj, gyömbér, darált szegfűszeg.

Egészen apróra vágtam az aszalt gyümölcsöket (le is lehet darálni). A napraforgómag és szezámmag kivételével az összes magvat kávédarálón ledaráltam. Az aszalt gyümölcsös masszát, a darált magvakat (+ az egész napraforgó- és szezámmagot) elkezdtem összedolgozni. Belekerült még a mandulaliszt és a kókuszreszelék valamint a fűszerek is. A massza lassan állt össze (rá lehet segíteni 1-2 ek vízzel vagy kókusztejjel). Gyúródeszkán hengerré formáztam.

Fóliába csomagoltam, és egy éjszakára hűtőben pihentettem. Másnap gyönyörűen szeletelhető.


2013. február 17., vasárnap

Búzafűlé koktélok tavaszi méregtelenítéshez, léböjtkúrához

Ha nincs lehetőségünk arra, hogy több napos léböjtkúrát tartsunk, nagyon jót tesz a szervezetnek az is, ha rendszeresen fogyasztjuk az alábbi koktélok valamelyikét. 

Gyömbéres koktél
Hozzávalók: 2 alma, 1 citromkarika, 1-1 szelet kb. 2,5 cm vastag uborka és friss gyömbér, Organic Herb búzafűlé.
Elkészítés: a kis darabokra vágott hozzávalókat tegyük a gyümölcsprésbe, nyerjük ki a levét, és fogyasszuk el minél előbb!

Almás-búzafűleves koktél
Hozzávalók: 3 alma, 1 adag (Organic Herb) búzafűlé, 1-1 szelet kb. 2,5 cm vastag nyers cékla és uborka, fél érett avokádó, néhány petrezselyemlevél.
Elkészítés: tegyük a spenótot és a petrezselymet a gyümölcsprésbe, nyerjük ki a levét egy almáéval együtt, majd adjuk hozzá a céklát, az uborkát és a maradék almát és a búzafűlevet! A levet öntsük turmixgépbe, és dolgozzuk össze a darabokra vágott avokádóval! Frissen fogyasszuk el!

Vitaminbomba zöldségkoktél
Hozzávalók: 2 alma, 1 sárgarépa, 1 citromkarika, negyed sárga kaliforniai paprika, 1-1 szelet kb. 2,5 cm vastagságú uborka és nyers cékla, 1 adag (Organic Herb) búzafűlé, 2-3 közepes brokkolirózsa
Elkészítés: préseljük ki egy alma levét, dobjuk a centrifugába a többi, darabokra szelt hozzávalót is. Nyerjük ki a levét, rakjuk bele a búzafűlevet, majd a másik alma préselésével zárjuk a műveletet! Jól keverjük össze az italt, és fogyasszuk el mielőbb. Elsőre kissé zavarosnak tűnhet a koktél, de íze és értékes összetevői feledtetik a szépséghibát.


A receptek az OrganicHerb Kft facebook oldaláról származnak. Webáruházunk és boltunkban megvásárolható az OrganicHerb Kft 30 adagos búzafűleve 5500 Ft-ért!

Ne mérgelődj! Csíráztass mustármagot!

Megfázásos, influenzás időszakban jó, ha minél gyakrabban fogyasztunk mustárcsírát. Ehhez 1 evőkanálnyi magot áztassunk be egy napra, majd terítsük szét a csíráztató tálon. Naponta 2-szer öblítsük át vízzel. Kb. 2-3 nap múlva törik át a csírák a kemény maghéjat.

A mustárcsíra természetes antibiotikumként a fokozott izzadás elősegítésével csökkenti a lázat. Meghűléses betegségekben nagyon jó hatású! A mustárcsíra csökkenti az izomfájdalmat is, valamint élénkíti a keringést. 

Mindenféle gyomorbántalomra, felfúvódásra, epe- és májbántalmakra, székrekedésre is remek gyógyír!

Bőrkiütésre (hámszöveti daganatok esetén is!), hajproblémákra orvoslására is bátran fogyasszunk belőle!
A tavaszi tisztítókúránkhoz is segítségül hívhatjuk, hiszen a máj és vese méregtelenítésében hathatósan közreműködik.

Enyhén csípős, markáns, de nagyon finom ízű csíra :) körözöttbe, vajas kenyérre isteni! Mi ma egy krumplis egytálételre tettük.

Krumplis egytálétel római tálban

A római tálat beáztattam, közben sok apró krumplit megpucoltam. Az edény aljára vékony bacon vagy szalonnadarabkák kerülnek.Erre teszek egy sor krumplit. Sózom Himaláya sóval, ízesítem natúr vegamixszel, 1-2 ek sörélesztőpehellyel. Kerül rá pár darabka bacon vagy szalonna, majd újabb sor krumpli és fűszer.A tetejét rozmaringgal ízesítettem, és meglocsoltam tejföl-hidegen sajtolt olaj keverékével.

Kb.45 percet sütöttem. Tálaláskor a krumpli tetejére került mustárcsíra.



    2013. február 3., vasárnap

    Nagymama titkos almás sütije

    Nagymama titkos almás sütijének receptjét D. megkapta a 8. szülinapjára, és most sort is kerítettünk rá, hogy elkészítsük. Némileg (titokban) reformosítva, de D. el volt ragadtatva tőle.

    Hozzávalók:

    5-6 db alma
    1 db citrom
    2 tk fahéj
    1/2 bögre nádcukor
    1/2 bögre xilit
    3 tojás
    1 tk szódabikarbóna
    (1 bögre= kb. 3 dl)

    Az almákat meghámozom, kis kockákra vágom, és meglocsolom egy kevés citromlével. A lisztet összekeverem a szódabikarbónával. A tojásokat habosra keverem a xilittel és nádcukorral, az olajat apránként hozzáadom, majd egy citrom héját belereszelem.

    A lisztes keveréket hozzáadom a tojásos masszához, majd miután jól összedolgoztam (nem lesz folyós!), beleforgatom az almadarabokat. Kézzel jól összeforgatom, hogy a tészta mindenütt érje.

    190 fokra előmelegítem a sütőt, közben egy nagyobb tepsit kibélelek zsírpapírral, és az almás tésztát egyenletesen beleöntöm. Aki szereti, megszórhatja a tetejét durvára vágott dióval vagy mogyoróval.
    40 percnyi sütés után kész is van.

    2013. február 2., szombat

    Felturbózott almaszósz (válogatós kölöknek) túrópuffanccsal

    Ahol nehezen fogy a zöldség vagy gyümölcs, ott a kedves anyukának minél változatosabban kell becsomagolnia akár egy egyszerű almát is.

    Nálunk ez sokszor egyszerű almaszósz formájában szokott megtörténni, amit némileg felturbózok, hogy tartalmas is legyen. Ehhez egy nagyobb almát sütőben megsütök (héjastól), majd rizstejjel pépesítek. Egy picit forralom, közben ízesítem 1-2 tk xilittel, egy csipet gyömbérrel és fahéjjal, és belekeverek 1 ek pattogatott amarantot. Ha tovább akarom sűríteni, akkor 1-2 tk tönkölylisztet elkeverek kb 0,5 dl zabtejszínben, és folyamatos keverés közben ezt is hozzáteszem.

    Túrópuffancsot adok mellé:
    20 dkg túró
    2 tojás
    1 ek bio margarin
    10 dkg tk. tönkölyliszt
    1 csipet só
    1 ek sörélesztőpehely

    Összegyúrom a hozzávalókat, ha kell, adok még mellé lisztet, hogy jól formázható legyen.
    Kis pogácsákat készítek belőle, ezeket először lisztbe, majd tojásba és  morzsába forgatom. Nagyon kis olajon kisütöm őket.

    2013. január 29., kedd

    Borsószem királykisasszony: Csíráztassunk mungóbabot!

    A mungóbabot bőséges vízben áztatom le egy éjszakára, majd másnap leöntöm róla. Célszerű -helyigénye miatt-dunsztos üvegben vagy nagy tálban csíráztatni. Ügyeljünk arra, hogy öntözés után mindig csorgassuk le a vizet róla. Dunsztos üveg esetén tegyük rá az üveg tetejét, amit előzőleg több helyen kilyukasztottunk, ennek segítségével könnyen megoldható ez a feladat.
    A mungóbabcsíra vaskos, ropogós, lédús csíra, íze édeskés, a zöldborsóéhoz hasonló. Kimagasló fehérjeforrás (22% fehérje), és vasat, folsavat, magnéziumot valamint foszfort tartalmaz. A vitaminok közül említést érdemel A-, B-, C-, és E-vitamin tartalma. Könnyen emészthető, többnyire az érzékeny gyomrúaknak sem okoz gondot. Cukorbetegek számára javasolt az étrendbe illesztése, mert remek vércukor szabályzó. Emellett jó hatással van a hormonháztartásra, a szívre, a vérnyomás kordában tartására, és a méregtelenítésben is segítségül hívhatjuk. Tehetjük salátákba, levesekbe, fogyaszthatjuk önállóan szendvicsekhez vagy főzelékekhez, keverhetjük más zöldséges-rakottakhoz; de remek kísérője a húsoknak is.

    2013. január 27., vasárnap

    Így spórolj a kosztpénzen: Házi morzsa készítése

    Akár boltban veszed, akár otthon sütöd, mindig kimarad némi kenyér, ami sok háztartásban sajnos a szemetesben landol. Pedig nem olyan nagy ördőngösség hasznosítani, s így nem kell pénzt költened a bolti-gyakran nem túl jó minőségű- zsemlemorzsára. Mi például egy papírdobozban gyűjtögetjük, és alaposan kiszárítjuk őket.

    Amikor kellő mennyiség összegyűlt, keresek pár szabad percet :). Egy konyharuhát félbe hajtok, erre teszek egy kisebb halmot, majd ráhajtom a konyharuha széleit.


    Erre újabb konyharuha kerül, és egy húskolpfolóval vagy sodrófával nagy csapásokat mérek rá.

     

    A kész morzsatörmeléket turmixgépbe teszem, és apróra darálom. Ezt követően fémdobozban tárolom.

    2013. január 26., szombat

    Lenmagvas rozskenyér kenyérsütőgépben

    Mivel január óta 2-3 naponta sütünk itthon kenyeret (többnyire kétfélét), ezért folyamatosan próbálgatom a különféle recepteket. Úgy tűnik, fehér kenyérhez már megtaláltam egy jóféle alapreceptet, a rozskenyérhez azonban további kutatás kell még.

    Ma egy kompromisszumos (fehér lisztet is tartalmazó) rozskenyeret sütöttem, viszont olyan remekül sikerült, hogy Férj is kijelentette: "Ez volt a legfinomabb" :) Ami újdonság volt számomra, az az, hogy eddig figyelmen kívül hagytam az alapanyagok üstbe helyezésének sorrendjét, most azonban erre is ügyeltem, és valóban befolyásolta a kenyér minőségét.

    Hozzávalók

    300 gr BL 80-as liszt (én szinte kizárólag csak tótkomlósi kenyérlisztből készítem)
    kb. 3 dl langyos víz
    1 tk cukor
    1 csapott tk Bio Vegan rozskovász (elhagyható)
    8 gr friss élesztő
    1 csapott tk őrölt köménymag

    
    Sül a kenyér az üstben.
    
    Összekeverem a kétféle lisztet, a búzasikért, a rozskovászt és a köményt. A rozsliszt fehérjéi nem állnak össze sikérré, mert a növényi nyálkaanyagok megakadályozzák a nagy molekulák kialakulását. Ezért tisztán rozslisztből nem célszerű kenyeret készíteni (max. 50%), és ezért célszerű búzasikért is a keverékhez adni.
    Először a langyos vizet és az olajat öntöm az üstbe. Ezt követően jön a lisztes keverék, majd az üst egyik sarkába teszem a sót, középen pedig kis mélyedést készítek: ide kerül a cukor és az élesztő. Ez azért fontos, hogy az élesztő ne találkozhasson a sóval.
    Sötét színre állítom a héjszín választó programot, egyébként meg a 3 órás alapprogramot választom. Az első keverésnél figyelem, mennyire ragadós vagy ruganyos a tészta. Ha túl ragadós, kap még egy-két ek lisztet. Ha túl szárazan csapkodja a masszát az üst falához, akkor vizet kíván még.

    Az első sípoláskor 2-3 ek lenmagot öntök a gépbe, amit szépen beledolgoz a kenyértésztába.

    Mikor kész a kenyér, azonnal kiveszem az üstből, és farácson hagyom hűlni, nehogy bevizesedjen a héja.
      
    
    Farácson hűl, míg fel nem faljuk :)

    A rozsból készült kenyér gazdag B-vitaminban, jelentős a kalcium és magnézium tartalma. A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. A rozsliszt keményítője eltér a búzaliszt keményítőjétől, a vizet jobban magába zárja. Ebből is adódik, hogy a rozskenyér tovább marad friss állapotban.
    

    2013. január 17., csütörtök

    A kőkorszaki szaki, avagy búzafű préselés otthon

    Nekiszaladtam egy egyhetes gyors búzafűlé programnak. Ehhez Luca napján vetettem ősbúzafüvet. Az ültetést speciális tőzeges földbe végeztem, olyan tálban, amiből kicsorog a felesleges víz.Naponta egyszer finoman megöntöztem, vigyázva, hogy soha ne álljon a tál vízben! Bő egy hét után már szép növekedés vette kezdetét, 10 nap után már szüretelhettem. Amit később többször meg lehet ismételni ugyanabból az ültetésből.


    Kissé kőkorszaki a módszer, de -lévén nincs megfelelő présem hozzá-egy rövidebb időszakra megteszi :)

    A levágott szálakat (kb.15 cm-es szálak) nejlonba tettem, és erőteljes mozdulatokkal kiklopfoltam, hogy a rostok szétnyíljanak.
    Ezt követően műanyag szitába tettem, és a fűszer mozsaramhoz tartozó törővel erőteljes mozdulatokkal kipréseltem a levet.
    Mérésem szerint ezzel a módszerrel 10 gr-nyi búzafűből kb 4 gr-nyi levet ki lehet préselni. Ez kevésnek tűnik, de ha először kóstolod a búzafüvet, ez is meglepő változásokat idéz elő a szervezetedben.

    Én magában nem bírtam meginni, ezért egy kevés musttal higítottam. Éhgyomorra célszerű meginni!


    Ha kíváncsi vagy a csodálatos búzafűlé hatásaira, vitamin- és ásványi anyag tartalmára, akkor olvass ide! :)



    2013. január 6., vasárnap

    Házi müzli adalékanyagok, ízfokozók nélkül


    Karácsony után jócskán maradt sokféle pehely, mag és aszalvány a kamrában, így itt volt az ideje a reggelik nélkülözhetetlen szereplőjét, a müzlit összeállítani.

    Egy hibája van mindössze: egyszerűen képtelenség abbahagyni a majszolását, ha rákaptál :)

    Hozzávalók

    250 gr pehely (lehet csak zabpehely, de bármi más is: tönköly búzapehely, hajdinapehely, árpapehely stb.)
    150 gr aszalt gyümölcs (mazsola, sárgabarack, szilva, áfonya)
    150 gr olajos mag (szezám, len, natúr napraforgó ill. mandula, dió stb.)
    100 gr kókuszreszelék
    1 marék pattogatott amarant
    ízesítéshez: reszelt gyömbér, fahéj
    10 ek méz
    8 ek olvasztott vaj
    1-2 ek barna nádcukor (el is maradhat)

    Az aszalt gyümölcsöket apróra vágom, és összekeverem alaposan a magvakkal és a pelyhekkel. A vajat és a mézet óvatosan felmelegítve összekeverem, és beleteszem a fűszereket, a nádcukrot, végül összekeverem a pelyhekkel az egészet. Egy tepsibe zsírpapírt fektetek, és óvatosan beleöntöm a masszát, amit elegyengetek. 120 fokos sütőben kb. 60 percig sütöm. Vigyázni kell, hogy ne égjen és ne száradjon ki! A sütés vége felé érdemes fóliával letakarni.

    Mikor kész, picit hagyom hűlni, majd kiszedem a tepsiből, leszedem róla a papírt, és összetöröm. Zárható dobozban lehet tárolni!

    Ugyanebből a keverékből készíthetsz müzliszeletet is, ahhoz több méz adagolása szükséges, és akkor szeletelhetővé válik!

    2013. január 5., szombat

    Káposztás-mungóbabos lepénykék

    A klasszikus zöldséglepényke az itthon talált maradékokból :)

    A mungóbabot még kevéssé ismerik, pedig kiváló fehérjeforrás, vastartalma jelentős, valamint B- és C-vitamint is tartalmaz. Sötétzöld színű, többnyire hántolatlan formában kapható a bioboltokban.

    Nagyon kellemes, gyerekbarát ízvilága van: édeskés, kissé a zöldborsóhoz hasonló ízű. Érdemes levesben vagy pástétomként is kipróbálni, és nagyon népszerű csíráztatva is.
                                     

    Hozzávalók:
    Kb. 200 gr mungóbab (vagy amennyi épp van)
    1/4 cikk káposzta
    3 fokhagyma
    2 tk Himaláya só
    1 ek sörélesztőpehely
    2 tojás
    2 ek hidegen sajtolt szójaolaj
    4-5 ek víz

    A mungóbabot előző éjszaka jó sok vízzel (bőven lepje el, mert felszívják magukat a szemek!) beáztattam. A káposztát és a fokhagymákat feldaraboltam. Egy mély edénybe tettem a mungóbabot, a felcsíkozott káposztát, a fokhagymát, ráütöttem 2 db tojást, sóztam, óvatosan borsoztam. Kapott még némi szójaolajat (bármilyen hidegen sajtolt olaj megteszi), némi sörélesztőpelyhet, és pár evőkanál vizet, hogy ne legyen túl sűrű a massza.

    Botmixerrel pépesítettem.

    Egy serpenyőbe kevés olajat tettem, felforrósítottam, majd evőkenállal lepénykéket szaggattam bele. A lepényeket kissé lelapítottam sütés közben. Amikor megszilárdult a sütött oldal (villával óvatosan ellenőrizheted sütés közben), egy sütőlapáttal megfordítottam, és újabb pár perc sütés után kész is lettek.

    Feltétnek, de magában is kiváló. Kerülhet mellé pár jóféle mártogatós. Konzervatív vonalnak (pl. férjeknek), sima tejfölös borogatással is kiváló:)