2014. szeptember 22., hétfő

Kölesfelfújt (avagy süti helyett valami finomat)

150 g hántolt köles
4,5 dl rizstej (kifejezetten jó hozzá a  vaníliás változat)
6 tojás
Késhegynyi vanílipor, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje
Vaj (tejmentes verzióban: Alsan vagy Biopont margarin)
Stevia vagy xilit ízlés szerint (Én 1/2 tk-nal tettem a Negyedannyi Ugyanannyi cukorhelyettesítőből hozzá)

Lekvár vagy kakaópor (nálunk Biopontos kakaópor xilttel összedarálva)

A kölest kimérem, és alaposan átmosom. Felteszem főni a rizstejjel és a vaníliával. Amikor már majdnem kész, elzárom alatta a gázt, és hagyom, hogy a kölesszemek magukba szívják a rizstejet.

Közben előmelegítem a sütőt 180 fokra.

A tojások sárgáját kikeverem az édesítővel, a fehérjét kemény habbá verem.

Először a tojássárgákat keverem a kölesmasszához, majd óvatosan-hogy a hab ne törjön meg-, fehérjehabot is beleforgatom.

Egy magasabb falú sütőedény kikenek vajjal (vagy bio margarinnal), és beleöntöm a kölesmasszát.

30 percet sütöttem, majd kockára vágtuk, és ki-ki kedve szerint ette. Én cukormentes szilvalekvárral, a gyerekek kakaóval és baracklekvárral :)

Ez volt az első alkalom, hogy a lányom kölest evett. Köretként soha nem nyúlt hozzá :D

Glutén -és tejmentes étel. Amennyiben tojáspótlót használsz, tojásmentes is lesz!

2014. június 3., kedd

Pofonegyszerű steviás eperdzsem

Idén szinte ontotta az epret a kert, pedig nem volt időnk sokat babusgatni a palántákat. Folyamatos szüret mellett több kilónyit szedtünk. Készültek az epres turmixok a reggeli futáshoz, esti édességnek vagy csak úgy. A gyerekeknek némi rizssziruppal vagy xilittel, nekünk natúr.

Az utolsó nagy eperhalomból egy villámgyors eperdzsem készült. Én így főztem be:
1400 g friss eper
8-10 g Natura Stabark
2 mokkáskanálnyi Stevia por
2 ek gyümölcscukor-fruktóz (ez el is hagyható)

Az epreket kicsumáztam, váltott vízben többször átmostam, a hibás részeket kivágtam. Kisebb darabokra vágtam (de össze is lehet akár turmixolni) és Zepter edényben, lassú tűzön elkezdtem főzni.
Míg főtt, forró vízben elmostam az üvegeket, majd pár percig mikróztam őket. A kupakokat forró vízbe tettem.



Amikor már majdnem szétfőttek az eperdarabok-de azért még nem volt teljesen folyós állagú-, a steviaport elkevertem a gyümölcscukorral és a Stabarkkal. Ez utóbbi a zselésítéshez szükséges, csak növényi eredetű összetevőkből álló készítmény.
A gyümölcscukor elhagyható, én azért tettem mellé, mert a gyerekek nem rajonganak a stevia ízéért.

Ezzel a keverékkel besűrítettem a dzsemet, egyet még forrt, és forrón be is töltöttem az üvegekbe.

Pár percre fejtetőre állítottam az üvegeket, hogy csírátlanítsam a kupakokat.

2014. január 19., vasárnap

Epres süti Kilófaló lisztből (tej-és tojásmentes)

Egy év telt el, és egy évnyi kemény munka a hátam mögött: torna, izzasztó kardio edzések, majd fél éve egy
új szerelem: a futás.

Így 65 kg-ról elértem a hőn áhított 52-53 kg-ot. Mivel heti egyszer-kétszer továbbra is szeretnék némi sütit vagy csokit vételezni, ezért maradt a heti min. 30 km-nyi futás, és 45-50  km-nyi bringázás. 

Sütiből szívesebben eszem a szénhidrátszegényebb verziót, és ehhez nagyon jó alapot adnak a Kilófaló lisztek. Ez a mostani sütemény a kelt tésztás Kilófaló lisztből készült, mert épp ez volt kéznél, de tökéletesen megfelel hozzá az alap lisztkeverék is. 

Tej-tojás ész szójamentes!

Hozzávalók

80 g bio margarin (Alsan)
150 g természetes édesítőszer (nálam: 75 g fruktóz és 75 g xilit)
1 kk szódabikarbóna
1,5 dl növényi tej (nálam rizstej)
30 dkg eper (én fagyasztottat használtam)
1/2 kk őrölt fahéj

A margarint habosra keverem a fruktózzal és xilittel, és beleteszem a fahéjat, végül hozzáöntöm a langyos tejet. A lisztet összeszitálom a szódabikarbónával és a sütőporral, és hozzákeverem a margarinos-cukros masszához. Végül az epret óvatosan beleforgatom (mivel fagyasztott volt, előtte felengedtem).
Sütőpapírral bélelt kisméretű tepsibe öntöm, és előmelegített sütőben (kb.175 fok) megsütöm. 
A Kilófaló liszteknél észrevettem, hogy némileg több időt vesznek igénybe sütéskor, főleg, ha gyümölccsel kombinálom őket. Ez a süti is jó 40-45 perc alatt készült el.

Az eredeti receptet, amiből az én verzióm készült, itt találtam.