2015. szeptember 16., szerda

Nembírodabbahagyni paleós morzsás-almás pite


Több hétnyi kényszerpihenő és minimál-étkezés után a végre kibontottuk a konyhámat a fóliahalomból, és elérhetővé vált a sütő, mosogatógép és még egy sor csoda: úgy mint-aprítógép, normális kések, fakanalak, tepsi.

Persze az építkezés még zajlik javában(lesz egyáltalán vége?), de rutinosan mozgunk a széthúzott bútorok, festékes vödrök és kőművesek között. A férjem kissé feszültebben. Mi, a gyerekekkel sztoikus nyugalommal.

Ma bableves volt, amit hétvégén előre megfőztem, és ma úgy döntöttem, hogy megsütöm Szafi Fem3-on bemutatott almás paleós sütijét.

Eddig 90-95%-ban nem voltam megelégedve a paleós sütemény próbáimmal. Valahogy mindig száraznak, fojtósnak éreztem. Vagy zavart a túlzott tojásmennyiség benne.

Ezért is örültem, hogy ebben a receptben végre nincs egy darab tojás sem.

Mit mondjak?

Mindenki ájuldozott a végeredménytől. Olyan finom, hogy alig bírtam kimenekíteni pár darabot a tepsiből, hogy a lányomnak is maradjon suli után.

Először összegyúrtuk a tésztát:

300 g Szafi paleo süteményliszt
1,7 dl víz
70 g kókuszzsír

Összegyúrtam egy gombóccá, és az 1/3 részét félretettem. A maradék részt kiterítettem egy sütőpapírra, és vékonyan elnyújtottam sodrófával. Nekem nem jön be ez a "nyomkodd a  tepsi aljára "-módszer :). Így a kinyújtott tésztát simán beleraktam papírral együtt a tepsibe(kis vagy közepes tepsit használj!)

Aztán megcsináltuk a töltetélet:

4 nagyobb alma
2 evőkanál xilit
1 csapott evőkanál mézeskalács fűszerkeverék
2 ek útifűmaghéj

Az almát betettem az aprító gépembe, darabosra aprítottam. Megszórtam útifűmaghéjjal. A xilitből porcukrot készítettem, hozzákevertem a fűszert, majd hozzákevertem az almához.
A tölteléket elsimítottam a tésztán, végül a félretett tésztát egyszerűen rámorzsoltam az egészre.

Nem volt időm előmelegíteni a sütőt, így 35 percig sült 200 fokon.

Hagytam, hogy hűljön, aztán daraboltuk. Faltuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése