A gyilkos tormamártás

El vagyok ragadtatva, hogy végre ebben a nem túl nagyra méretezett városban is hozzájuthatok olyan zöldségekhez mint a csicsóka, fekete retek, batáta vagy hokkaido tök.

És mindez a saját házunkban (tőlünk bérli Zsolt, a zöldséges az üzlethelyiséget). Már csak egy helyi hentes kellene a másik, épp készülőben lévő üzlethelyiségünkbe, és egy szavam se lenne.

Tegnap első felindulásból lecsaptam egy szolid tormácska darabra. Fogalmam sincs, hogy mitől őrültem meg. Szerintem nem gondoltam végig a dolgot.

Mert életemben nem csináltam házi tormamártást. És életemben nem gondoltam, hogy ez ilyen rohadt kemény meló.

Gyerekek: ez gyilkos.

Van egy jó kis régimódi szakácskönyvem, amit megörököltem: bánffyhunyadi Hunyadi Erzsébet (Stiasny Nándorné) a szerzője. A jó házikonyha. Huhh. Megérne egy külön posztot ez a könyv.

Szóval ebben gyorsan átolvastam egy autentikus tormareceptet: megpucolod, pikk-pakk lereszeled, felöntöd forró sós húslevessel, majd ecettel ízesíted.

Megpucoltam, és apró darabokra vágtam. Már itt sejtettem ugyanis , hogy semmi pénzért nem tudnám megreszelni. Így is figyelmeztet a könyv, hogy valószínűleg szellőztetni kell tormakészítés közben.

Első felindulásból beleraktam a késes turmixgépembe, egy kevés vizet töltöttem rá, hogy boldoguljon a gép, és apróra turmixoltam. Amikor kiszedtem a gépből, patakokban folyt a könnyem, és be kellett látnom, hogy a házi tormának vajmi kevés köze van a bolti üveges, szűziesített tormához. Az első próbakóstolás (amikor is egyszerre szaladt fel a szemembe és az orromba az illata) rögvest meggyőzött, hogy ez brutális. Konkrétan: zokogtam.

A gyerekek a másik szobából néztek és röhögtek az anyjukon.

Ezért aztán forró vízzel átöblítettem, és jól kinyomkodtam, így már elfogadható erősségűre szelidült. Kissé megsóztam, kevertem hozzá 3 teáskanálnyi xilitet, és 6 evőkanálnyi bio almaecetet (5%).

Állítólag össze kell, hogy érjenek az ízek: így csavaros üvegben pihen a hűtőben. A gyilkos torma.

Már előre félek, mi lesz, ha kiszabadul onnan.

Ma elvesztettem a szüzességem a konyhában

...már, ami a fekete retekkel való kapcsolatomat illeti. Minden ősszel szemezgettem vele a zöldségesnél, de volt valami megmagyarázhatatlan idegenkedés tőle.

Arra emlékszem, hogy sokszor hallottam a fekete retekről mint kiváló gyógyírról: a fekete retek csepp fontos darabja az epeproblémákkal küszködők házi patikájának. És nátha, köhögés esetén, de méregtelenítőként is szuperkaja: megskalpolod (nem kell megpucolni), kikanalazod a belsejét, és megtöltöd mézzel. Mehet hideg helyre.

Aztán minden nap eszel ebből a szirupból egy kanálkával, majd újratöltöd. Egészen addig mehet az újratöltés, még meg nem puhul a retek. Ősszel-télen kiválóan karban tart.

No, de a mai ebéd.

Tulajdonképpen olyan volt, mint amikor veszel egy kandallót, és hozzáigazítod a házat. Vettem Zsoltnál egy nagyobbacska fekete retket, és főztem hozzá ebédet.

Először is tonhalpogácsák készültek-írd és mondd- 30 perc alatt:

2 tonhal konzerv (natúr, semmi ízesítés)
1 nagy csokor petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
2 szál újhagyma
só, bors
3 ek zabliszt
1 ek útifűmaghéj
2 ek víz

Azt hiszem, valaha Stahl Jucinál olvastam ezt a receptet, de folyton variálom benne a cuccokat.
Tulajdonképpen a liszt és az útifűmaghéj kivételével mindent belepakoltam a turmixgépbe, és teljesen simára turmixoltam.

Kiöntöttem egy tálba, és hozzákevertem a lisztet és az útifűmaghéjat is.

Forró, olajban (hidegen sajtolt napraforgóolaj) sütöttem ki az apró kis pogácsákat, mellé bulgur készült. És:

Joghurtos fekete retek saláta

1 fekete retek
3 ek joghurt
1 ek majonéz
1 szál újhagyma
só, bors
Egy kis csíra díszítésnek (de ha épp nincs, enélkül is kiváló)

A fekete retket megpucoltam, és apró lyukú reszelőn lereszeltem. Az újhagymát apró szeletekre vágtam, hozzákevertem. Joghurtos-majonézes öntettel kevertem össze, majd sóztam, borsoztam. A tetejére lucerna csírát tettem.
Isteni! Az íze a retek és a karalábé között pozicionálható.
Férj közölte, hogy ilyet máskor is szeretne enni.

Menzareform? Tököm ..van vele!

Tulajdonképpen itthon is ugyanazt csinálom,mint amit a kormány nagyban: új alapanyagokat próbálok meg bevezetni, és áttörni bizonyos étkezési megrögzöttségeket.

Nem, nálunk édesítjük, amit kell: nyírfacukorral, eritrittel és mézzel. És nem, én nem felejtem el megsózni az ételt.

Persze azt azért hozzáteszem, hogy máshonnan nincs megtámogatva a kölkök cukor-és sófogyasztása: nincs rágcsa, csoki, csipsz és energiaital a hétköznapokban. Ők így nőttek fel, ez a természetes. Jó, nagyapánál lehet. Nem vagyunk ortodoxok.

Még mindig fixa elképzelésem, hogy bizonyos ételeket igenis meg lehet tartani, csak cserélgessünk benne pár alapanyagot. Nem kell ajtóstul rontani a házba, és nem kell, hogy feltétlenül az rögződjön a fejekben, hogy a reformétkezés egyenlő a sótlan, íztelen trutyival, a felismerhetetlen kotyvalékokkal. Márpedig most nagyon errefelé evez ez a hajó.

Persze, ha az évtizedes hagyományok mentén főző konyhás nénik (rántottás csomók kergetése a lábosban és társai) nem kapnak inspirációt, ötleteket, némi útmutatót az új alapanyagokhoz, akkor születnek azok a rettenetek, amikkel a Facebookon egymást ijesztgetik a szülők.

Ilyesmiken gondolkodtam ma, amikor összedobtam a szokásos gyors-menünket. Abszolút nem reform. Csak egy kicsit másképp.

A lányom sült krumplit kért, mert napok óta ezzel nyaggat:

Kb. 1 kg-nyi újkrumplit megtisztítottam, egy tepsit kikentem kókuszzsírral, ebbe kerültek az egész krumpliszemek. Durva tengeri sóval megsóztam, tettem rá 2 nagyobb rozmaringágat. Sóztam, majd ment a sütőbe. Nagyjából 1 óra alatt gyönyörűen megsült. Sütés közben többször átforgattam, végül egy kevés zabtejszínes-joghurtos öntetet kapott.

A fiam imádja a rántott karalábét:

2 karalábét megpucoltam, 1/2 cm-es korongokra vágtam, és sós vízben félpuhára főztem. Panírozáskor zabliszt-tojás- zsemlemorzsa keverékbe forgattam. Egy kicsit csaltam: a zsemlemorzsának a felét útifű maghéjjal helyettesítettem. 

Kókuszzsírban kisütöttem.

Szó nélkül befalták. Menzareform 1.0

Egy túrós pogácsa recept 1975-ből

Örökségül maradt rám egy receptes könyv. A recepteket dédike írta a műbőr fedeles, 1975-ös naptárral megspékelt jegyzetfüzetbe-könyvbe.

Én néha csak úgy kinyitom, nézegetem. Vannak benne más feljegyzések is, a háztartásra vonatkozóan, vagy hogy melyik tyúk mennyit tojt, és ebből mennyi pénz folyt be. Vannak benne régi papírfecnik, gyorsan felfirkantott gondolatok, lottószámok. Emlékek és egy régmúlt idő lenyomata minden egyes lapon.

Egy túrós pogácsa receptet osztok meg belőle, amit némiképp megváltoztattam:

1/2 kg liszt (én 250 g fehér lisztet és 250 g teljes kiőrlésű tönköly lisztet használtam)
1/4 kg túró
1 kis pohár tejföl
2 tojás sárgája
15 dkg zsír (én kókuszzsírt használtam)
5 dkg élesztő
só ízlés szerint

Az élesztőt felfuttattam egy kevés tejben (csipet cukorral). A lisztet mély tálba öntöttem, és valamennyi hozzávalót alaposan összegyúrtam. Egy kicsit lágyabb tésztát kapsz.
Lisztezett deszkán kinyújtottam (kisujjnyi vastagságúra), majd kiszaggattam.
Egy gáztepsit beborítottam sütőpapírral, és erre kerültek a pogácsák. Figyelj arra, hogy  a tepsi ne legyen hideg!

1 órát kelesztettem tovább.

Végül előmelegített sütőben, közepes lángon sültek.