2016. július 6., szerda

Reform szilvás gombóc zablisztből


Mindig is abban a hitben voltam, hogy gombóc csinálni időrabló feladat. (csak csendben súgom meg, hogy kezdő háziasszonyként simán megvettem a fagyasztottat, annyira rettegtem az elkészítésétől).

Aztán anyósom olyan rutinosan és gyorsan csinálta két vevő kiszolgálása között (mert mellesleg saját drogériát vezetett e háztartás mellett több, mint 20 évig), hogy kénytelen voltam elhinni, hogy ez nekem is menni fog. És lőn. Tényleg megy.

A szilvás gombóc legfontosabb tudnivalója, hogy nem szabad türelmetlennek lenni.

Amikor a krumplit megfőzöd hozzá, meg KELL várnod, hogy teljesen kihűljön. Ha jó vagy a várakozásban, akkor nyert ügyed van, mert az egész gombóc-téma tök egyszerű.

Ezek kellettek hozzá (nekem 12 gombóc lett belőle):

4 kisebb krumpli
100 g zabliszt
1 csipet só
1 tojás (el is hagyható)
1 ek eritrit
zsemlemorzsa
kókuszolaj
1 ek olvasztott vaj
kimagozott szilva (1012 db)


Először is feltettem a krumplit főzni (héjában), majd miután kihűlt, megpucoltam és krumplinyomóval széttrancsíroztam.

A kétféle lisztet elkevertem. A krumplihoz hozzáütöttem a tojást, kapott egy csipet sót, és az olvasztott vajat, majd lassanként elkezdtem hozzáadogatni a lisztkeveréket. A másik kezedet jó, ha szabadon hagyod, hogy legyen mivel gyúrni :)

Annyi lisztet adj hozzá, amit szépen felvesz a massza, már nem ragadós, és nyújtható állagú lesz.

Beliszteztem a pultomat kinyújtottam rajta a tésztát (ne elegyen túl vékony!), és igyekeztem több-kevésbé szabályos négyzeteket kiszabdalni. Mindegyik közepébe ültettem egy szilvaszemet(amibe tettem egy  mk eritritet), majd felcsippentettem a négy sarkát, összenyomkodtam, és gombócot formáztam.

Forrós, sós lobogó vízben főztem ki (igen, itt is várni kell, míg feljönnek a víz tetejére a csomagocskák), és kókuszzsíron pirított zsemlemorzsában forgattam.
Maradt még egy kevés korai szilva, azt feltettem egy ek-nyi vízzel, megszórtam eritrittel, fahéjjal és vaníliával, és összefőztem. Turmixoltam, aztán nyakon öntöttük vele a gombócokat.

Hozzávalók: www.vegatar.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése